Az Új Széchenyi Terv alternatívái a mezőgazdaságnak

Agrárstratégia | Forrás: AgrárHírek – MTI

Az egészségipar, a zöldgazdaság-fejlesztés, a vállalkozás-fejlesztés, a foglalkoztatási programok és a közlekedés-fejlesztés területén kínál alternatívát a mezőgazdaságnak az Új Széchenyi Terv – mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára, egy hajdúszoboszlói konferencián.

A program konkrét pályázatokkal és közvetett módon is lehetőséget nyújt az agráriumnak. Egyebek mellett a kis és közepes élelmiszer-ipari és élelmiszer-feldolgozó vállalkozások, valamint a közvetlen értékesítést segítő helyi piacok számára is hirdettek pályázatot – emelte ki az államtitkár.
A munkaintenzív ágazatok támogatását prioritásként kezelik. A lehetőségek sokrétűek: a mezőgazdaságból élőknek is fontosak például a zöld energia beruházások, a hulladékgazdálkodás vagy a közlekedési infrastruktúra fejlesztése, így az Új Széchenyi Terv pályázatai ebben a szektorban is sikerre vihetők – hangsúlyozta Czerván György.
A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetsége (MOSZ) által szervezett előadásán a politikus így fogalmazott: „Sokszínű, több lábon álló mezőgazdaságra” van szükség, ebben pedig kiemelt szerepet kell betölteniük a családi vállalkozásoknak, valamint a kis- és közepes vállalatoknak.
Az ágazat alapvető problémái között említette a vállalkozások jövedelmezőségének csökkenését, az agrárolló kinyílását, a növénytermesztésre és állattenyésztésre irányuló tudományos kutatásokra fordított költségek alacsony arányát. Megítélése szerint az elmúlt húsz évben nem történt lényeges változás ezeknek a problémáknak a kezelésében.
Az államtitkár szólt a tavalyi szélsőséges időjárás okozta károkról is: az ilyen helyzetek megfelelő kezelésére módosítottak a kárenyhítési törvényen, de az év végére megalkotják, és 2012-ben hatályba léptetik az új kárenyhítési törvényt. Czerván György elmondta: a Vidékfejlesztési Minisztérium saját forrásai átcsoportosításával növelni fogja a jelenleg 4,2 milliárd forintos tartalékkal rendelkező kárenyhítési alapot, de konkrétumokat ennek mértékéről nem közölt.
 

2011. február 08.

Vissza a főoldalra »