Újra emelkedik a sertés ára
Piaci információk | Forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet
Az EU sertéspiacamegnyugodni látszik a dioxinbotrány után, az árutőzsdék jegyzései már emelkedtek, és a következő hetekben további áremelkedésre lehet számítani. A Bizottság előrejelzése szerint az EU-ban nem várható a marhahús iránti kereslet élénkülése a következő két évben, és a hosszú távon sem. Magyarországon a vágómarha termelői ára a 2010. év végén jelentősen nőtt, ez a tendencia az idén is folytatódott. Ugyanakkor tovább csökkent Magyarország szarvasmarha állománya: 2010. december 1-jén 681 ezer szarvasmarhát tartottak az országban.
PIACI JELENTÉS
· A sertéspiac megnyugodni látszik a dioxinbotrány után, az EU-ban az „E” kategóriába tartozó sertés vágóhídi belépési ára 1,2%-kal nőtt a 4. héten az előzőhöz képest. A frankfurti árutőzsde jegyzései is emelkedtek a februári és tavaszi határidőkre. A következő hetekben további áremelkedésre lehet számítani.
· A Bizottság 68/2011/EU rendelete és az MVH 10/2011. (I.31.) számú közleménye szerint támogatás igényelhető a sertéshús magántárolására.
· Magyarországon a vágómarha termelői árának emelkedése folytatódott az idei év elején.

Az Egyesült Államokban rendkívül magas volt a bika ára 2010-ben (dollárban kifejezve 15%-kal, forintban 18%-kal haladta meg az előző évit), elsősorban a marhahús-export fellendülése miatt. A marhahús-termelés 1%-kal nőtt, mivel jelentősen nőtt a húshasznú tehenek vágása 2010-ben. 2011. január 1-jén az USA marha- és borjúállománya 92,6 millió egyed volt, 1%-kal csökkent egy év alatt, utoljára 1958-ban volt ilyen alacsony. A marhaállomány nagy részét húshasznú marhák adják. A húshasznú tehenek és üszők állományának csökkenése nagyobb mértékű volt, mint a tejhasznúaké.
Az USA marhahús-fogyasztása csökkent, amiben szerepet játszott a fogyasztói árak emelkedése. A lanyha kereslet miatt a marhahús-import 11%-kal esett vissza. A marhahús-export 18%-kal nőtt 2010. január-november között az előző év hasonló időszakához képest. Kanada és az ázsiai piacok irányába (Japán, Dél-Korea, Kína és Hongkong) figyelhető meg jelentős bővülés, ugyanakkor a legfontosabb exportpiac, Mexikó irányába csökkent a kivitel.
Az USDA előrejelzése szerint 2011-ben a marhahús-termelés 1%-kal csökken. Az USA-ból származó marhahús iránt erős marad a külpiaci kereslet, ugyanakkor a kínálat nem lesz elég az igények fedezésére. Éves szinten az export várhatóan nem változik lényegesen 2010-hez képest. A jelenleg is kedvező külpiaci keresletet mutatja, hogy 2011 januárjában a bika ára dollárban kifejezve 3%-kal nőtt decemberhez képest.
A dél-amerikai marhahúspiacot a szűk kínálat és a magas marhaárak jellemezték 2010-ben. Az idén főként Brazíliában várható a termelés növekedése, míg Argentínában stagnál a kibocsátás.
A Bizottság adatai szerint az Európai Unió marhahús-termelése 1,7%-kal nőtt 2010. január-október között az előző év hasonló időszakához képest. A régi tagállamok termelése 2%-kal bővült, ezzel szemben az EU-10 kibocsátása 2%-kal csökkent. A termelés növekedése, valamint a versenyképesség javulása és a külpiaci kereslet élénkülése miatt az EU élő marha és marhahús exportja jelentősen (+84%) nőtt. A lanyha belpiaci kereslet, illetve a magas importárak miatt az élő marha és marhahús importja csökkent (-11%), ennek következtében az EU nettó exportőrré vált január-november között. Utoljára 2002-ben volt az EU nettó exportőr.
A Bizottság előrejelzése szerint az EU-ban nem várható a marhahús iránti kereslet élénkülése a következő két évben, és a hosszú távon is csökkenő tendencia valószínűsíthető (2020-ban az egy főre jutó fogyasztás 7%-kal, az összes fogyasztás 4%-kal csökkenhet a 2009-es szinthez képest).
A 2010. év végén a fiatal bika „R3”, és az üsző „R3” vágóhídi belépési ára robbanásszerűen, a tehén „O3”-é jelentősen nőtt és nagymértékben meghaladta az előző évek árszintjét, elsősorban az export fellendülése miatt. 2011 első négy hetében is rendkívül magas szinten voltak az árak.
Az uniós tendenciákhoz hasonlóan Magyarországon is jelentősen nőtt a vágómarha termelői ára a 2010. év végén, ez a tendencia az idén is folytatódott. A vágótehén termelői ára 518 Ft/kg hasított hideg súly volt 2011 januárjában, 4%-kal emelkedett decemberhez képest. A fiatal bika ára ennél nagyobb mértékben, 8%-kal, a vágóüszőé 2%-kal nőtt.
Tovább csökkent Magyarország szarvasmarha állománya. A KSH adatai szerint 2010. december 1-jén 681 ezer szarvasmarhát tartottak az országban, az állomány egy év alatt 2,7%-kal, júniushoz képest 0,6%-kal fogyott.
A tehénállományon belül folyamatosan nőtt a húshasznú marhák száma és aránya az elmúlt években. A húshasznú tehenek aránya 7%-ról 23%-ra nőtt 2000 és 2010 között, míg a tejhasznúaké 78%-ról 62%-ra csökkent. A kettős hasznosítású tehenek aránya viszonylag stabil volt (15% körüli).
Magyarország szarvasmarha-állománya*

*2000 és 2008 között a júniusi állomány az áprilisi és az augusztusi állomány számtani átlaga
Forrás: KSH
A Magyarországon hizlalt húshasznú szarvasmarha döntő része élő állat formájában kerül exportra, amelynek alacsonyabb a hozzáadott értéke, mintha belpiacon vágnák le, és marhahús formájában exportálnák. A külpiaci kereslet rendkívül élénk volt az élő marha iránt 2010-ben. Törökország megnyitotta piacát az európai élő marha és marhahús előtt, ezért a magyarországi szállítások is nőttek, és Törökország hazánk legfontosabb exportpiacává vált.
A húshasznú tehénállomány alakulása Magyarországon*

1. ábra
A hazai termelésből származó vágósertés* termelői ára

* S-P, Nem minősített, M1.
Forrás: AKI PÁIR
2. ábra
A csontos sertéshús, lehúzott, félben értékesítési ára

Forrás: AKI PÁIR
3. ábra
Az importból származó sertések részaránya az összes felvásárlásból

Forrás: AKI PÁIR
4. ábra
A vágósertés vágóhídi belépési ára

Forrás: AKI PÁIR, MNB
5. ábra
A vágósertés vágóhídi belépési ára („E” minőségi kategória)

Forrás: EU Bizottság, AKI PÁIR
6. ábra
A vágósertés („E” minőségi kategória) vágóhídi belépési ára az EU néhány tagállamában

Forrás: EU Bizottság, AKI PÁIR
7. ábra
A vágótehén „O3” vágóhídi belépési ára

Forrás: EU Bizottság, AKI PÁIR
8. ábra
A vágótehén „O3 vágóhídi belépési ára az EU néhány tagállamában

Forrás: EU Bizottság, AKI PÁIR
9. ábra
A könnyű bárány termelői ára az EU-ban

Forrás: EU Bizottság, AKI PÁIR
10. ábra
A nehéz bárány termelői ára az EU-ban

Forrás: EU Bizottság, AKI PÁIR
1. táblázat
A vágóállatok termelői ára**
* S-P, Nem minősített, M1.
** Az ár nem tartalmazza a szállítási költséget.
Forrás: AKI PÁIR
2. táblázat
A vágósertés vágóhídi belépési ára*

* A sertések termelői ára a vágóhíd kapujában, amely tartalmazza a szállítási költséget is.
Forrás: AKI PÁIRA vágó
3. táblázat
A nyers húsok feldolgozói értékesítési ára

Forrás: AKI PÁIR
4. táblázat
A vágósertés vágóhídi belépési ára* az Európai Unió országaiban
(„E” minőségi kategória)
Ft/kg hasított hideg súly**

* Az ár tartalmazza a szállítási költséget is.
** Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán.
Forrás: EU Bizottság, AKI PÁIR
5. táblázat
A fiatal bika vágóhídi belépési ára* az Európai Unió országaiban
(„R3” minőségi kategória)

6. táblázat
A vágóbárány ára az Európai Unió országaiban
Ft/kg vágott súly*

* Átszámítva az MNB hivatalos középárfolyamán.
Forrás: EU Bizottság, AKI PÁIR
Készítette:
Módos Rita
modos.rita@aki.gov.hu

2011. február 11. | Kapcsolódó anyagok: https://pair.aki.gov.hu